Vidéki Man goes to capital

...és akkor begurult a Rönóó a Kosztolányi Dezső térre, amiről akkor még nem tudtam, hogy az a Kosztolányi Dezső tér, sokkal inkább pesti életem első helszínét láttam benne. Kicsit izgultam és örültem, hogy itt lehetek, habár akkor még utáltam ezt az egész várost, de vonzott a sok ember, meg a nyüzsgés, meg minden ilyen hülyeség. AZ újdonság varázsával hatott rám minden. A villamost kerülgető öngyilkos-jelöltek, a kutyát sétáltató emberek unott arckifejezése, miközben megpróbálták lecibálni a parkban kempelő homelessekről a kis korcsukat, a teszkós-szatyrot szorongató, kifejezéstelen arcú nyugdíjasok, ahogy a 18as villamosra vártak. Persze akkor még nem vágtam azt, hogy ott megy a 18as is, többek között.

Ott álltam, kezemben egész életemmel - 50 kiló motyó + a gépem, meg a 19 colos CRT monitorom a maga 20 kilójával - és arra vártam, hogy valami legyen. Lecuccoltam kedves Rönós barátom kecójába, fogtam 10 kiló alsógatyát meg zoknit és elrongyoltam a másik kedves barátom lakásába, ahol is hivatott voltam megkezdeni pesti életemet, ugyanis Rönós kollégához csak a cuccaim fértek be, jómagam már kevésbé. Szóval irány volt a Blaha. Akkor még nem tudtam, milyen környék az. A Kosztolányi tetszett, aránylag szép volt és rendezett, a Blaháról meg csak annyit hallottam, hogy "Húúúú...". Valahogy mindenki ezt mondta, ha válaszoltam arra a kérdésre, hogy "Hol is fogsz lakni, míg nem tudsz elmenni saját albiba?". És megérkeztem a Blahára és csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Húúúú...". Talán még volt erőm hozzátenni, hogy "..zdmeg".

A helyzetet némileg bonyolította az a tény, hogy a kedves munkatársam, akihez bekempeltem erre a rövid időre, az én ex-barátnőmmel lakott együtt. A drámai helyzet fokozása kedvéért mondhatnám, hogy ez csak akkor derült ki, mikor beléptem az ajtón, de ez hazugság lenne. Tudtam, hogy ki a barátnője, de úgy voltam vele, rég volt már az, mikor mi ketten együtt és különben is, na.

Jó, hülye voltam. Nem kicsit...

Hogy a kollega tudott-e erről, a mai napig fogalmam sincs. Meg lett beszélve, hogy max egy hónapig maradok, aztán tiplizek máshova, mégiscsak privátszféra, meg miegymás. A csaj is belement, ennek külön örültem. Volt egy hónapom, hogy összekapjam magamat anyagilag - legalábbis akkor még azt hittem. Többször is egyeztettem a lánnyal, magamhoz képest maximálisan jófej voltam, szerintem.

Ehhez képest 24 óra sem telt a beköltözésem boldog pillanatai és a konyhás-sírógörcsös beszélgetés között, aminek az lett a vége, hogy tiplizzek el, mert ő ezt már nem bírja. 24 óra. 24 kibaszott óra, a kurva életbe!

Na, ez egy kicsit megviselt, ugyanis el kellett költöznöm egy olyan munkatársamhoz, akit kb 2 napja ismertem és hajlandó volt "befogadni". Csak szegény csaj pasiját sajnálom, aki szintén kollega ugye és még nálam is szarabbul viselte, hogy segget csinált a szájából a nője miatt. Dehát ilyen ez a popszakma. (A mai napig arról álmodozom, hogy szakít a csajjal és mondja, hogy költözzek vissza oda. Bár a Blahán van a kéró, de újépítésű és nagyon konkrét. NAGYON!!! Olyan helyen akarok élni...)

Így kerültem A-kollegától B-kollegához, aki az Üllői út mellett lakott egy "garzonban", ami volt vagy 30 nm összesen, ebből én kaptam egy ágynak kinevezett 180 cm hosszú kanapét (majdnem 190 magas vagyok) és egy dohányzóasztalt. Így voltunk mi ott hárman, a kanapé, az asztal meg én. 7 nm. Egy egész életet kellett bezsúfolnom 7 kibaszott négyzetméterbe, ruhákkal, párnával, 19 colos CRT monitorral, meg mindennel együtt.

Amúgy szerettem ott lakni. Lakájos volt. (Na jó, nem hazudok. Szar volt. A srác az elején még aránylag normális volt, aztán kezdett furcsán viselkedni, majd bunkózni, de ezt hagyjuk. Nem szóltam vissza, nem szólhattam, mert végülis ő tett nekem szivességet, hogy nála lakhattam. Bár a második és egyben utolsó hónapban már fizettem az albi felét. De sebaj.)

Elkezdtem hát saját albit keresni. Valami közelebbit a munkahelyemhez, mert dél-pestről átrongyolni észak-budára a reggeli dugóban (kocsival járt B kollega, így én is), nem túl fain dolog. Főleg, ha képtelen vagy a minimális tájékozódásra. 1, azaz egy útvonalat ismert a szentem és az van neki berögződve a mai napig. Egy rohadt hosszú, kerülő út. Én nem sokat vezettem életemben, 9 év alatt alig 2000 kilómétert, de szerintem én jobban eligazodok már Pesten, mint ez a született pesti, aki egyébként díszpéldánya annak a fajtának, aki miatt mindenki utálja a fővárost.

Szóval egyik pénteken ellátogattam ebből a célból a Fernc körútra. Mármint albikeresés céljából. Mikor leszálltam a metróról pár cigánygulyával a hátamban, felhangzott vivaldi: négy évszak, tavasz az aluljáróban, mondom de király egy kúltúrkörnyék. A szétgrafittizett falakat észre sem vettem. dúdolgatva felbaktattam a felszínre, ahol azonnal (télleg') lelejmoltak egy szál finom vájszroj cigarettával, dehát ennyi még belefare, gondoltam. A felszín aztán durvábban le volt lakva, mint az én régi albim 2 és fél év alatt, itt már lezdtem gyanakodni, miért hírdették olyan olcsón a kecót. A mocsoktól és a graffititől aztán nem is
látszódott a 43-as kapuja, de nagy nehezen megtaláltam, beengedtek, stb. Gangos téma, rohadó falakkal és egy pszeudó-fűréteg középen, kikopott filcszőnyegnek álcázva. Felbaktattam a második VH-s filmbe is beillő lépcsőkön, és közben Berlin bombázására gondoltam, magam se tudom, miért. A lakás maga aránylag rendben volt, leszámítva a sok szart, amit bútornak hívtak. Elszívtam a srácokkal egy cigit, mondom nekem sajnos mennem kell, pedig olyan szívesen elteáznék velük még, dehát na. Mondták, hogy oké. Mosolyogva visszafordultam az ajtóból és megkérdezetem: egyébként internet van? Hogyne, korlátlan. Mondom zsír. Ja, csak annyi a baj vele - folytatták, - hogy a szomszédból jön rúteren keresztül és a letöltés az le van szabályozva. Mondom kedves kompetens kollégának, de hiszen most mondtad, hogy korlátlan. Ja, ja, korlátlan, bármilyen oldalt be lehet hozni, de letölteni csak 1 gigát lehet. Vigyorogtam és elmentem.
A metrónál már vivaldi: tél című száma ment hegedűszolóról, mikor felugrottam a kukacra....